Tag

göndörítés Archívum - Oldal 2 a 2-ből - HairSzabo

Kérhetek klasszikus dauert?

By Blog

Természetesen van lehetőség klasszikus göndör haj, azaz a dauer elkészítésére az általam alkalmazott tartós hullámosító termékekkel. A különbség a végeredmény minőségében lesz. Az Unamy wave tartós hullámosító szolgáltatás a haj szerkezetét minimálisan veszi igénybe, illetve az ideiglenes kötések fokozatos felbomlása miatt a göndörség 4-6 hónap alatt fokozatosan enyhül, így nem lesz a natúr lenőtt, és a kezelt haj között egy éles, esztétikailag kifogásolható határvonal.dauer_hairszabo

Külön kérésre be tudok szerezni hagyományos dauer vizet a hozzá való fixálóval, és el tudom készíteni számodra megálmodott göndör frizurát, de ebben az esetben nem tudom garantálni az Unamy Wave tartós hullámosító szolgáltatás minőségét. Ez nem azt jelenti, hogy biztosan roncsolódni fog a hajad, de van rá esély, hogy hajad fénytelen lesz, hajvégeid hamarabb fáradnak el és kiszálkásodnak, színkezelt, festett hajad nem tartja meg a színeket, illetve 1-1,5 hónap után megjelenik az a jól látható lenövés. A másik kompromisszum a hagyományos dauervíz esetében az, hogy bizonyos csavaróméret felett nem tudom vállalni a szolgáltatást, mivel az eddigi tapasztalataim alapján nem garantált a tartós végeredmény.

Amennyiben érdekel a tartós hullámosítás története és fejlődése, akkor olvasd el korábbi blogbejegyzésemet! Ha tetszett az oldalam, kövess engem az Instagramon és a Facebookon!

Mi a különbség a régi és a mai tartós hullámosító termékek között?

By Blog

A cél elérésének tekintetében semmi, minden tartós hullámosító terméknek feladata az, hogy tartósan hullámossá tegye a hajat.

tartós hullámA hagyományos tartós hullámosító, vagy inkább dauer vizek fő hatóanyaga a nehezen kalibrálható ammonium-thioglikolát, amely agresszív hatása miatt gyakran okozott különböző mértékű szerkezeti károsodást a hajon. A hagyományos dauervizek ma is elérhetőek a piacon és az évek során történtek fejlesztések ezeknél a termékeknél is. Sok termékcsaládnál hajszerkezet védő, szerkezetkiegyenlítő előkezelő anyaggal egészítették ki a klasszikus hullámosító rendszert, ápoló. Stresszcsökkentő anyagokat, keratint, gyógynövény kivonatokat integráltak a hullámosító oldatba, ezzel csökkentve a szerkezeti sérülések lehetőségét.

Az általam használt modern tartós hullámosító rendszer alapja a természetben előforduló, természetes eredetű ciszteinből (aminosavból) származó vegyület a ciszteamin. A ciszteamin kifejezetten jó hatással van a haj szerkezetére, mivel az alapja a haj alkotóinak egyike, és amely hasonlóan az ammónium-tioglikoláthoz, képes felbontani a hajban lévő diszulfidkötéseket. Ezt természeténél fogva úgy végzi, hogy semmilyen negatív elváltozást nem okoz a természetes haj szerkezetében, illetve a színében.

Amennyiben érdekel a tartós hullámosítás története és fejlődése, akkor olvasd el korábbi blogbejegyzésemet! Ha tetszett az oldalam, kövess engem az Instagramon és a Facebookon!

Jó, de akkor mégis mi a különbség a tartós hullám és a dauer között?

By Blog

 

Tartós hullám

Tulajdonképpen semmi! A dauert a dauerwelle (tartós hullám) kifejezésből rövidítette le a magyar nyelv. Én mégis különbséget teszek a klasszikus dauer, illetve a tartós hullámosítás között. A klasszikus dauer a 70-es, 80-as, sőt a 90-es évek elején elterjedt erőteljesebb hullámos, inkább göndör, majd az idő múlásával kinyúlt hajat, illetve a vidéki falvakban fellelhető, idős nénik által hordott pitypang frizurákat jelenti számomra. A korabeli technológia nem tette lehetővé nagyobb, természetesebb tartós hullámok elkészítését, kisebb, néha hurkapálcikához hasonló átmérőjű fa, vagy műanyag hengercsavarókat használtak, nem beszélve az erős, agresszív vegyszerek által okozott hajszerkezet roncsolódásokról, fejbőr sérülésekről.

A tartós hullám számomra mást jelent. Modern, természetes anyagokból készült formulákat, különböző, akár 3,5 cm átmérőjű hengercsavarókat, szuper otthoni ápoló, és fenntartó termékeket. Szabad átjárást a legkisebb rugószerű fürtök, és a nagy laza hullámok között. Kérhetsz göndörséget, erőteljesebb hullámokat, tengerparti frizurához hasonló elnyúló hullámokat, természeteshez hasonló irányított hullámokat, vagy egyszerűen volumennövelést, vagy forgókorrekciót. Mindez a hajszerkezeted roncsolódása nélkül megvalósítható.

Persze léteznek még hagyományos dauervizek és sok fodrász kollega használja ezeket, és nem feltétlenül ártalmasak, de nem árt alaposan tájékozódni, ha a ma divatos hullámokkal, vagy göndör fürtökkel és garantáltan egészséges hajjal szeretnéd elkápráztatni környezetedet.

Amennyiben érdekel a tartós hullámosítás története és fejlődése, akkor olvasd el korábbi blogbejegyzésemet! Ha tetszett az oldalam, kövess engem az Instagramon és a Facebookon!

Mi történik a hajaddal a tartós hullámosítás, vagy dauerolás közben?

By Blog

 

A Tartós hullámosított hajtartós hullámosítás egy olyan eljárás, amely során vegyszerek segítségével felbontjuk, majd visszaállítjuk a hajban lévő kötéseket.
…de nem mindegyiket!*

A tartós hullámosító folyadékban lévő egyik vegyszer, a redukáló szer felbontja a hajadban lévő kénhíd, vagy másnéven diszulfid kötések 20-25%-át, a tartós hullámosító folyadék lugos pH-ja pedig a sókötések 80%-átbontja fel, ezzel a hajszál ’formálhatóvá, alakíthatóvá’ válik. Ezután a fixáló folyadékban lévő másik vegyszer, az oxidálószer, illetve a fixáló folyadék savas pH-ja a megfelelő méretű henger alakú csavaró formáját rögzítve új helyen hozza létre ezeket a kötéseket.

Az oxidáció hosszabb időt vesz igénybe, mint a hajstúdióban töltött idő, ezért nagyon fontos, hogy a szolgáltatást követő 48-72 órán át kerüld hajad terhelését, ne érje víz, ne mosd meg, ne fésülködj, és ne tedd ki extrém hatásoknak.

*Peptid kötés, a hajban lévő aminosavakat kapcsolja össze, bontása tilos.

Ha érdekel a tartós hullámosítás története és fejlődése, akkor olvasd el korábbi blogbejegyzésemet! Ha tetszett az oldalam, kövess engem az Instagramon és a Facebookon!

TARTÓS HULLÁM – Miért ne!

By Blog

Ha az első dolog, ami eszedbe jut a „dauer, vagy tartós hullám” szó hallatán, az a 80-as évek göndör fürtjei, anyukád esküvői fotó, Soltész Rezső bongyor rőzséje, esteleg a német popsztár Sandra zselével tuningolt frizurája, akkor nagyon nem vagy egyedül. Nem is olyan rég a dauer valóban egyet jelentett az agyongöndörített, néha torzonborz, száraz, töredezett frizurakölteményekkel és ha rákérdeztél fodrászodnál a témára, általában fejvesztve menekült ki a beszélgetésből és terelte másra a szót.

De ahogy minden a szépségiparban, a dauer, illetve inkább a tartós hullám is óriási fejlődésen ment keresztül. Megjelentek új, kevésbé ártalmas, viszont egyre több lehetőséget rejtő formulák, és megvalósíthatóvá váltak a természetes, lágy, vagy erőteljesebb hullámok, a valóban tartást és volument adó technikák, illetve aki retró frizurára vágyik, annak a göndör, fürtös és egészséges(!) frizurák. És ami a legfontosabb, a mai formulák, vegyszerek pontos kalibrációjának köszönhetően a tartós hullámosítás a kívánt végeredmény függvényében, az idő múlásával fokozatosan veszíti el tartását, így nem érzékelhető a régi dauerok lenövése, illetve betartva a pihentetési időt és az otthoni ápolás szabályait, kompromisszumok nélkül megismételhető.

A következő bejegyzésekben megpróbálok megválaszolni minden olyan tartós hullámosítással kapcsolatos kérdést, amivel  az elmúlt időszakban találkoztam.

Amennyiben érdekel a tartós hullámosítás története és fejlődése, akkor olvasd el korábbi blogbejegyzésemet! Ha tetszett az oldalam, kövess engem az Instagramon és a Facebookon!

HULLÁMRA FEL – amit a tartós hullámosításról tudni akartál…

By Blog
Elszakadni a múlttól…

A nyolcvanas évek közepén kezdő fodrásztanulóként sikerült korán megismernem a fodrászüzletek „sötét titkait”, kellemetlen munkafolyamatait is, így például a ‘dauerolást’. Akkoriban még a mesterek többsége maga keverte a hullámosító folyadékot a hátsó raktárban. Ez a folyadék bűzös volt az ammóniától, marta a szemet, és az akkori technológia miatt gyakran okozott allergiás tüneteket vendégen és fodrászon egyaránt.
Az évek múlásával modernizálták ezeket az anyagokat is. Kellemesebb illatot, applikátorcsővel ellátott kupakot kaptak, és a technológia változása meghozta a kívánt eredményt is: a szerkezetileg kevésbé roncsolt, egységesen göndör hajat…  Persze ezzel is lehetett borzalmakat művelni. Vidéken a tavasztól őszig tartó, ceruzavékony csavarókra tekert, szabadon szárított, matt, vattaszerű hajköltemények tengették napjaikat, ezalatt a nagyobb városokban az A2 vírusra keresztelt hátul félhosszú, hosszú közepes, vagy nagyobb csavaróra tekert Flash dance-ből adaptált göndör, frufru részen kiszárított, tupírozott frizuratrend, illetve a spiráldauer hódított. Természetesen akadtak, akik csak frizurájuk formatartását akarták egy „enyhe” dauerolással biztosítani. Teltek, múltak az évek, a fodrászok nagy része, főleg az új generáció kitagadta az életéből a múlt –e maradványát, száműzte a bűzt, az elégett hajvégeket és az egy hónap alatt lenövő ’dauerrel’ biztosított tartást a szalonjából. A fodrászok megtanultak úgy hajat vágni, hogy ezzel kompenzálni tudták a tartásbeli problémákat, illetve megjelentek a modern hullámosító, göndörítő, egyenesítő vasak, melyekkel igazi extra-göndör, göndör, vagy hullámos hajat tudtak percek alatt varázsolni vendégeiknek úgy, hogy az helyes használat mellett nem okozott maradandó változást, és károsodást a haj szerkezetében. De ettől még hiányzott az a fránya dauer…

Egy kis történelem

Mielőtt folytatnám, tisztázzunk valamit! Mi is az a dauer! A dauer német nyelvterületről kezdte meg „világhódító” útját. AZ 1900-as évek elején Karl Nessler német kémikus fejlesztette tovább Francois Marcel, a sokak által kedvelt marcell hullám névadójának 1870 elején debütáló találmányát a meleg tartós hullámosítási eljárást, mely nemes egyszerűséggel dauerwelle néven került be az akkori köztudatba, s melyet 40 évvel később Arnold F. Willatt fejlesztett tovább, megteremtve a ma is használatban lévő hideg tartós hullámosítás alapjait. A dauerwelle kifejezés jelentése tartós hullám, a dauer szó tartóst jelent, tehát kedves olvasó, mi magyar fodrászok tulajdonképpen 120 éve tartósítunk! Természetesen ez csak tréfa. Mint az közismert, a magyarok nyelvújító tehetsége messze földön híres, így a dauer kifejezés, mit a göndörítés szinonimája, igen hamar beépült a köztudatba, és még ma is tudja mindenki, hogy mit jelent.

Vissza a jövőbe…

A hölgyek hullámos haj utáni vágya örök. A dauer nem kopott ki teljesen a köztudatból, az elmúlt években a fodrászipari cégek folyamatosan próbálkoztak modernebb, kíméletesebb, illatosabb tartós hullámosító termékek létrehozásával. Az igazi áttörést a ciszteamin nevű, innovatív, természetben előforduló, természetes eredetű, ciszteinből (aminosavból) származó vegyület – mely kifejezetten jól hatással van a haj szerkezetére, mivel a haj alkotóinak egyike – hozta meg, amely hasonlóan az ammónium-tioglikoláthoz, képes felbontani a hajban lévő diszulfidkötéseket, viszont ezt természeténél fogva úgy végzi, hogy semmilyen negatív elváltozást nem okoz a haj szerkezetében, illetve a színében. Sőt, az ammónium-tioglikoláttal ellentétben a kellemetlen szagoktól mentes.

Tervezhető szolgáltatások kötöttségek nélkül

A mai modern nő, illetve férfi nem köt kompromisszumot! Fodrászától elvárja, hogy ismerje a legújabb vágástechnikákat, színváltoztatási, és a legmodernebb hullámosítási, illetve egyenesítési eljárásokat. A tartós hullám szolgáltatás ma már nem csak a göndör-bongyor hajat jelenti, hanem a megfelelő tartást, vagy a lágy, texturált, egészséges közepes, nagy, vagy extra nagy hullámokat.

Hogyan hullámosítunk mi

Egyik partnerégünk a KEMON professzionális fodrászipari termékeket gyártó olasz cég. A KEMON megoldása erre a kihívásra az Unamy Wave ciszteamin alapú tartós hullámosító rendszer, illetve az Unamy texture ciszteaminféltartós hullámosító rendszer. Az Unamy Wave, illetve az Unamy Texture olyan hatóanyagokat tartalmaz, mint a xilit, panthenol, fitokeratin, melyek a nem csak hidratálják, védik, építik a haj szerkezetét, hanem extra rugalmasságot kölcsönöznek neki. Az Unamy Wave a diszulfidkötések áthelyezésével hoz létre tartós hullámokat, az Unamy Texture ideiglenes keresztkötések kialakításával és rögzítésével, ad extra tartást a hajnak, illetve teszi lágyan hullámossá 6-8 héten keresztül, eközben a hullámok fokozatosan, és nyomtalanul eltűnnek a hajból.

Nem hagyjuk a hajadat magára

A KEMON az otthoni hajápolásról sem feledkezett meg! Az Unamy system elengedhetetlen tagja az Unamy Home Care Kit – amely egy samponból és egy hajmaszkból álló komplett csomag. Ugyanazokat a hatóanyagokat tartalmazzák, mint az Unamy system összes tagja. Használatuk hosszantartó eredményt és extra ápolt hajat garantál!

Miért ajánlom az Unamy system hullámosító termékeit a vendégeimnek

Számomra az Unamy system hullámosító termékei, kiegészítve az Unamy Home Care Kit-tel tökéletes partnerek a szalonmunkám során! Alkalmazásukkal maximális szolgáltatást tudok nyújtani vendégeimnek, a tartós, vagy a pár hétig tartó hullámos haj elkészítésében. Elképzeléseik megvalósításához bármilyen méretű hajcsavarót fel tudok használni, természetesen az ésszerű határok között. A legfontosabb tulajdonsága ezeknek az anyagoknak a tökélete hullámszolgáltatás mellett mégis az, hogy a kellemetlen szagoktól mentesek, a haj minőségét kizárólag pozitív irányban változtatják meg, és rendkívüli módon megkönnyítik a frizurák kialakítást nem csak nekem, hanem vendégeimnek is az otthoni hajápolás, és frizurakészítés során, és az idő-szabályok* betartása mellett bármikor megismételhető szolgáltatást tudok velük nyújtani kompromisszumok nélkül!

Szabó Péter – HairSzabo

*Az Unamy Texture 6-8 hetente, az Unamy Wave 3-4 havonta ismételhető a hajszerkezet állapotától függően

Ha tetszett az oldalam, kövess engem az Instagramon és a Facebookon!