ÍGY FESTÜNK MI (3. rész)

By 2020-05-06 május 7th, 2020 Blog

Vendégeink egyéniségek, így az is egyénenként változik, hogy ki milyen elvárásokkal érkezik hozzánk. Vannak, akik minden alkalommal valami újat akarnak látni, ezért szeretnének változtatni hajszínükön, és kipróbálni különböző új árnyalatokat. Aztán ott vannak azok a vendégek, akik meg akarják tartani meglévő hajszínüket, ameddig csak lehetséges. Ők azok, akik már megtalálták a stílusukat, és elsősorban annak fenntartására érkeznek a hajstúdióba. Ahhoz, hogy minden alkalommal teljesíteni tudjuk a székünkben ülő vendég hajszínekkel kapcsolatos különleges igényeit és vágyait, illetve biztosítani tudjuk hajszínük tartósságát, hajuk egészséges állapotát, meg kell ismernünk őket. Éppen ezért fontos az első találkozás, és a folyamatos konzultáció.


Az első találkozás

Amikor új vendég jelentkezik be hozzánk, még nem ismerjük a személyiségét, az elképzelését, a hajtípusát, illetve hajának színét, állapotát. Éppen ezért az első időpontot 15-20 perc ráhagyással adjuk, vagy lehetőséget biztosítunk egy külön konzultációra, ahol a fent említett részleteket megismerjük, tisztázzuk. A konzultáció folyamán megismerjük vendégünk személyiségét, munkáját, hajápolási, frizurakészítési szokásait, feltérképezzük hajának minőségét, fejbőrének állapotát, beazonosítjuk hajának természetes színét, és a haján lévő mesterséges hajszínt, illetve, amennyiben tudja, a termékeket, amivel haját korábban kezelték. Ezt követően rátérünk az elképzeléseire. Első lépésben átbeszéljük a frizurával kapcsolatos elképzeléseket, a formát, a hajvágást, a szárítást, majd rátérünk a hajszínekre. Ennél a pontnál a legfontosabb leszögezni, hogy mindenki másképpen lát formákat, és másképpen érzékeli a színeket, így mi is, ezért fontos, hogy értsük vendégünket, és ő is értsen bennünket.

Alap segédeszközként a színskálát használjuk. Ahogy azt már írtam, ez a mi ’szótárunk’. Az ebben lévő színek, színmélységek és árnyalatok beazonosításával tudunk’ egy nyelvet beszélni’. Fontosnak tartjuk, hogy vendégeink ismerjék az egyes színek tulajdonságait, különbséget tudjanak tenni a hajszínekkel kapcsolatban a hűvös, hideg, és hamvas, illetve sárga, arany és meleg kifejezések között. Így közösen tudjuk megtalálni az egyéniségéhez, ’típusához’, megjelenéséhez legmegfelelőbb színeket, árnyalatokat figyelembe véve a bőr-, szem-, és természetes hajszínét. A színskálán kívül segítség lehet, ha vendégünk mutat nekünk egy fotót egy újságban, vagy az interneten. Itt meg kell jegyezni, hogy a különböző Social Media felületeken lévő képek többsége módosítva van, így nem a valódi színeket adják vissza. De ebben nagy segítség a színskála, mivel egyből megmutatja, hogy megvalósítható, vagy megvalósíthatatlan elképzelésről van –e szó. Természetesen a legtöbb esetben meg tudjuk valósítani az elképzeléseket.

Miután megtörtént a szín kiválasztása, rátérhetünk a megvalósíthatóságra.

  • Amennyiben a hajminőség engedi, megbeszéljük, hogy hány látogatás alatt tudunk biztonságosan, a haj állapotát egészségesen tartva eljutni a célhoz, illetve milyen otthon alkalmazható termékre van szükség a hajszín ápolásához, és hosszan tartó fenntartásához. Ezen felül megtervezzük a folyamatokat, kiválasztjuk a cél eléréshez alkalmazandó termékeket, és összeállítjuk a receptúrákat.
  • Amennyiben a haj minősége, illetve az előzőleg alkalmazott termékek (henna, bolti hajfestékek, stb.) gátolják a kívánt eredmény létrehozását, abban az esetben elsődleges cél a haj regenerálása, az előzőleg alkalmazott termék kíméletes eltávolítása, és a haj előkészítése a későbbi hajszín kezelésre. Természetesen ebben az esetben sem hagyjuk a vendéget esztétikus, hordható hajszín nélkül távozni! Az átmeneti időben később könnyen eltávolítható, ápoló tulajdonságú professzionális hajszínezőt alkalmazunk.

 

KÖVETKEZŐ CIKKÜNK: A folyamat megtervezése – színmegtartó kezelések